Elseje óta újra járnak a vonatok kelenföld - Érd-felső között,a G43 kivételével,ami továbbra is Alsó felé jár,amíg Elágazásnál nem végeznek(ha minden igaz,akkor július 19.)a felújítással. Eleinte még döcögősen(60 km/h),de ahogy tömörödik a pályatest,úgy fog nőni hamarosan a vonatok sebessége is.
Tényleg közlekedik a vonat? A fiam azt mondta, hogy nem. Pedig azt mondták, hogy március 31-ig tart a felújítás. Most akkor közlekedik a vonat, megtörtént-e a felújítás, vagy nem? Jó lenne tudni! És ha még nem közlekedik, azt is jó lenne tudni, hogy mikortól fog végre közlekedni?
A diósdi váltók "rögzítésének" oka,hogy az egykori Chinoin iparvágányát,valamint Hároson a szeszgyárat(élesztőgyár) a vágányzár alatt is ki kell szolgálni,ezért egy vágányt folyamatosan járható állapotban kell tartani az iparvágány és Kelenföld között. A budatétényi sorompó is ugyanígy ki lett iktatva,(ott matrica helyett lefóliázták a fénysorompó optikáit)a kiszolgáló menetek és a munkavonatok sorompókon való áthaladását jelzőőrök fedezik. Ugyanígy volt ez anno a 30a vonal esetében is a nagytétényi iparvágánnyal (lőportári ipv.),az is hol Háros,hol Tárnok - Érd-alsó felől volt megközelíthető. Vélhetően itt is lesz majd kiszolgálás Érd-elágazás (Tárnok) felől is,ha az építők a másik oldalt veszik teljesen birtokba. (A Növény utcai aluljárót is teljesen átépítik majd,hogy átférjen alatta a Nagytétényi út forgalma buszostól-mindenestől,a régi megállónál lévő szintbeni átjáró megszűnik majd végre.)
Nem emlékszem már pontosan,de mintha a Balatoni úti híd esetén vagy egy új szerkezet építése volt a terv,vagy csak a híd szigetelésének a javítása. Erősíteni biztosan kell rajta,hogy a nagyobb tengelyterhelésre alkalmas legyen a pálya és a híd is.
Mindamellett a közúti forgalom a Duna utca felé is elterelhető - legalább az egyik irány - a híd mellett elég szűkös lenne szerintem egy csuklós busszal kanyarogni,nem is beszélve egy "célforgalomban" közlekedő nyergesvontatóről,vagy normál pótkocsis autóról. (Régebben a szeptember táján esedékes nagy rendezvények idején is mindig a Duna utca felé tereltek,de esetleg a Diósdi út is szóba jöhetne,ahol most a pótlóbusz is jár.)
És persze majd Érd-felső peronjait is meg kell magasítani,a most irányváltásra használt vágányait teljesen kicserélni az alapokig,ahogy az most a nyíltvonalon megy. De akkor már talán lesz végig forgalom a vonalon,legalább egy vágányon Diósd és Elágazás között...
A jelzőket általában nem "szépészeti" szempontok alapján helyezik el,a megfelelő távolságból való láthatóság a döntő. Az itt alkalmazott nem egyedi megoldás,számos hasonlóval lehet találkozni az országban. Az említett kastélyparki jelző alatt utasok mozoghatnak "üzemszerűen",ezért célszerűen a perontetőre rögzítették. (A Déliben a 4-5 vágányok peronján is van egy ilyen elhelyezésű ismétlőjelző.) Érden viszont a jelző a peron elején van,ahol "üzemszerűen" nem kell utasoknak tartózkodniuk,valószínűleg ezért lett hagyományos alacsony árbocos jelző telepítve,mivel a hagyományos jelző láthatóságát akadályozná a perontető. És azt se felejtsük el,hogy itt több optika van a jelzőn,mint Kastélyparknál,a perontetőről lógatós verziónál a végén még beverhetné valaki a fejét a lelógó szerkezetbe,míg az árbocos változatnál ezt picit nehezebb kivitelezni.
A MÁV-nál ma már nem létezik vonatvezető,mozdonyvezető(vasútijármű-vezető) lesz az... A két fogalom tisztába tételéhez ajánlanám az Indóház magazin idei első számának 20. oldalán lévő cikket,mely ezzel a témával foglalkozik.
Lift? Lesz olyan itt valaha? Ha egy kicsit rendet vágtak volna az állomás környékén és készre szerelték volna a felvonókat,akár itt is fordulhattak volna a pécsi IC-k Batta helyett,nyáron már úgysem lesz ott erre hely...
A megkezdett munkákról,kiegészítésként: Diósdon és Hároson már eltűnt az állomás teljes felsővezetéke az oszlopok egy részével együtt,de a nyíltvonalon még megvan a drót.
A munkákat egy webkamerán is nyomon lehet követni valamelyest,az időkép egyik érdligeti kamerája pont rálát a töltésre. www.idokep.hu/webkamera/og12vigasport
Kis szerencsével el lehet kapni egy-egy munkafolyamatot.
Érdekes,hogy a 703-as gyorsjáratból eddig egyetlen menetet sikerült kiszúrni a menetrendben, 22:27-kor indul a Városház térről Érdre. Magyarul garázsmenet az utolsó kocsinak...? A többi még a személyvonatnál is bokorugrósabb menetet teljesít,szinte mindenhol megállva Nagytétényben.
Köszönet az eddigi beszámolókért. Sajnos a cikkben is látható állapotok miatt már egy jó ideje nem tudom rászánni magam,hogy kinézzek,pedig csak a szomszéd utcából kéne átsétálni... A délutáni hazaútba beillesztett autós megközelítést is hanyagolom már egy ideje a Csalogány utcán uralkodó áldatlan állapotok miatt. De ez valószínűleg már "nem a projekt része",sok helyen kell majd panaszkodni,mire történik majd valami,hacsak a leendő parkoló építésekor majd esetleg véletlenül leaszfaltozódik az utca érintett szakasza... (A MÁV által a nyolcvanas években a Kanári utcában létesített aszfaltburkolat helyreállításáért is külön reklamálni kellett anno a csatornaépítés után a társulatnál,mire végre történt valami.)
Már most beázik az új perontető? Határozottan fejlődünk,máshol azért bírta pár évig az átadás után,igaz ezt talán még át sem adták...
Hatalmas az a két,betontömbhöz láncolt pad... Egy betonalj stílusosabb lett volna. Pl pont ezért írtam,hogy valószínűleg semmilyen utastájékoztató nem lesz az aluljáróban sem...
"Minden attól függ majd,hogy mennyi pótlóbuszt sikerül összeimádkozni,de elegendő számú gumikerekű rendelkezésre állása esetén lehet,hogy a csúcson kív "
Folyt:
Minden attól függ majd,hogy mennyi pótlóbuszt sikerül összeimádkozni,de elegendő számú gumikerekű rendelkezésre állása esetén lehet,hogy a csúcson kívüli járatok egy részét nem feltétlenül kellene Tárnokon át megforgatni,ha normálisan tudják Érd és kelenföld között pótolni. Tárnokon sincs túl sok rendelkezésre álló vágány a vonatok fordításához. (Ha abból indulok ki,hogy most is képesek voltak keresztet tervezni egy szűkített kapacitású,átépítés alatt álló állomásra - ami valószínűleg a 40a-n a mostani késések fő okozója a budafoki turkálás mellett - akkor a minden vonatot átterelő megoldással könnyen hazavághatják szinte az egész Dunántúl menetrendszerűségét.)
A Bagoly utcai átjáró fő baja az,hogy már most 160-as logikával működik,holott még messze nem az az engedélyezett sebesség a vonalon. Így a sorompó már akkor zár,mintha a 160-as sebességnek megfelelő távolságra lenne a vonat,de ugyebár nincs ott és nem is jöhet akkora tempóval,így nyilván hosszabb ideig marad zárva az átjáró. Régen a behatási pont Tárnok kezdőponti bejáratnál volt,most viszont már akkor zár,amikor még Tárnokon nem is látszik a vonat. A másik irányban emlékeim szerint a Diósdi út magasságában volt a behatási pont,vagyis akkor kezdett vörösen villogni,amikor Alsóról elindult/kijárt a vonat.
A "cikkcakkos" szabolcsi,dunaújvárosi,stb... járatoknak miért kellene átírni a kijelzőt? Bőven elég az egyik blokkba beszúrni,hogy "Érd alsón át",vagy "Tárnokon át". A járatszám - és ekkor vonatszám - változással csak még nagyobb lenne a kavarodás. A sűrítésben én annyira nem bíznék,eléggé korlátozott lesz a rendelkezésre álló menetvonalak száma. Én a tárnoki járatok beáldozására tippelnék,esetleg valamilyen módon pótolva őket kelenföld és KöKi között. Azt azért ne feledjük,hogy a 30a-ra a plusz tehervonatokon felül a pécsi IC-knek is be kell férniük valamilyen módon,vagy ugyanígy cikkcakkosan (ekor Tárnok-Érd között kellene egy "segélygép" is ami körüljárás nélkül átemeli a szerelvényt Tárnokról Elágra és vissza),vagy egészen Fehérvárig. A Sárbogárd - Bp közötti pótlóbusz öngyilkosság lenne az IC-knek.
Minden attól függ majd,hogy mennyi pótlóbuszt sikerül összeimádkozni,de elegendő számú gumikerekű rendelkezésre állása esetén lehet,hogy a csúcson kív
@Regio: Még nem publikus, de hivatalos döntés az lett,hogy Érd felsőig eljön a vonat Dunaújváros/ Pusztaszabolcs felől, ott lesz tartózkodó konténer a tartalékos mozdonyvezetőknek, akik már mennek is a menetiránynak ellentétes vezetőállásba és amint a másik vezetőállást lezárták, ő már aktiválja is az előtte lévőt, gyors fékpróba, majd mire elkészül vele már vágányút beállítva és szabad jelzés a kijárati jelzőn. Lemegy a vonat Tárnokig, ott az veszi újra át a vezetést aki alapból hozta a járatot, a tartalékos vezető meg alsón kiszáll és vissza sétál a tartózkodóba. Tehát végülis annyira nem járnak rosszul a Szabolcsi vonal utasai hisz Érd alsón át közlekedik a Déli pályaudvarig. Kivéve ha olyan állomás a cél amit a másik vonal nem érint. ( Mávot ismerve ez fogja majd takarni a járat sűrítés fogalmát 30a vonalon.)
Több kérdés is felmerült bennem is, amire még nincs válasz.
- Ha alsón át fog közlekedni akkor vagy átírja a kijelzőt Tárnokon Z30,S30 -ra vagy kitalálnak egy S40-42-Z30 kombót
- A vezetőállás kulcs dologra azt tippelném amit a Déliben már többször láttam, hogy az érkező vonat lelassít és a vezető kiadja a hátsó kocsi kulcsát a peronon lévő vezetőnek.
- Mint közismert a híres Bagoly utcai sorompó az "alap" 30a vonal forgalmától képes zavarba esni, hát majd most mi lesz ...
- Az autósoknak fognak kirakni végre olyan táblát ami jelzi hogy a sorompó X percig is zárva lehet ?
Hogy miket tudnak ötletelni az emberek... Miért állna le mindkettő? Az ország elég jelentős része lenne szinte elérhetetlen,ha egyik vonal sem üzemelne. Az biztos,hogy nem lesz olyan jó a helyzet,mint most,hiszen plusz tehervonatok is bőven fognak Alsó felé járni,nem is beszélve azokról a járatokról,amiket aránytalanul nagy járműigénnyel lehetne csak busszal pótolni(pl. a 4239-es dunaújvárosi személy reggel,szerintem ez esélyes egy kis Felső-Tárnok tilitolira...)
Nem hinném,hogy bármit is elkezdtek volna a liftaknákban...(A perontető elemeit is rendre este,sötétben küzdötték a helyére.) Akadálymentességben amúgy sem erős a MÁV és a város sem,vagy netán már működnek a városközpontban lévő felvonók a Diósdi úton? Pont ezért jelezték többen is,hogy baklövés volt az aluljáró két végére is liftet tevezni Rampa helyett. Mondjuk eddig sem volt egyszerű babakocsival átcihelődni a vágányokon,de most egy darabig biztosan lehetetlen,vagy legalábbis jóval nehezebb lesz. Ugyanígy valószínű,hogy az aluljáróban is pont olyan utastájékoztató rendszer lesz,mint Alsón,vagy Érdligeten - semmilyen. Ehhez Érd túl kicsi állomás és talán vandálbiztosabb is,ha nem lesz lent ilyesmi. A végleges váróterembe majd talán jut egy monitor,ami vagy működik,vagy nem. A peronokra való feljutást pedig - értelemszerűen - majd akkor engedjék,ha a peronok hiányzó része is befejezésre került,amit eddig a felszíni átjárási lehetőség akadályozott. Vélhetően először a Csalogány utca felőli peron lesz elérhető az aluljáróból,utána pedig a személyforgalom elől ismét lezárják majd a most üzemelő peront,hogy azt is be tudják fejezni azon a darabon,ahol most szintben fel lehet rá menni.
Vagy inkább Érd felső helyett Érd alsót...mivel a most szünetelő/rövidített G43 eredetileg sem állt meg Érdligeten. A 30a-n,a régi Nagytétény-Érdligeten (most Tétényliget),illetve az egykori Nagytétény állomás (most forgalmi kitérő) helyébe lépett Kastélypark megállónál rendszeres gond az órás járatsűrűség.(De ide sorolható Albertfalva is.) A közös szakasz pedig ugyebár a Tárnoktól kifelé lévő rész és a Kelenföld - Kőbánya-Kispest szakasz,utóbbin tényleg félórás követéssel.
"Az új rendszerben Budapesten belül két útvonalon közlekedő járatok egész nap 30 percenként követik egymást a közös szakaszon, azaz Érd alsó/Érd felső és Székesfehérvár között. Ezek közül a Kőbánya-Kispest - Ferencváros - Kelenföld - Budatétény - Érd felső - Tárnok - Martonvásár útvonalon 60 percenként közlekedő személyvonat az, amely Tétényligeten is megáll."
@rrroka: Szerintem pedig mindenhol egyértelműen le van írva, nem csak "nálam"
Érd állomás és Kelenföld között lesz a vágányzár mindkét vágányon teljes kizárással, pótlás buszokkal lesz majd.
Érden utazol
Utolsó kommentek:
Regio 2019.04.06. 01:11:27
Bejegyzés: Ez nem Áprilisi tréfa, újra vonatközlekedés az Érd felsői vasútvonalon Április 1-től!
Pettyes Szfinx 2019.04.04. 08:28:57
Bejegyzés: Ez nem Áprilisi tréfa, újra vonatközlekedés az Érd felsői vasútvonalon Április 1-től!
Regio 2018.04.07. 02:13:40
Nem emlékszem már pontosan,de mintha a Balatoni úti híd esetén vagy egy új szerkezet építése volt a terv,vagy csak a híd szigetelésének a javítása. Erősíteni biztosan kell rajta,hogy a nagyobb tengelyterhelésre alkalmas legyen a pálya és a híd is.
Mindamellett a közúti forgalom a Duna utca felé is elterelhető - legalább az egyik irány - a híd mellett elég szűkös lenne szerintem egy csuklós busszal kanyarogni,nem is beszélve egy "célforgalomban" közlekedő nyergesvontatóről,vagy normál pótkocsis autóról. (Régebben a szeptember táján esedékes nagy rendezvények idején is mindig a Duna utca felé tereltek,de esetleg a Diósdi út is szóba jöhetne,ahol most a pótlóbusz is jár.)
És persze majd Érd-felső peronjait is meg kell magasítani,a most irányváltásra használt vágányait teljesen kicserélni az alapokig,ahogy az most a nyíltvonalon megy. De akkor már talán lesz végig forgalom a vonalon,legalább egy vágányon Diósd és Elágazás között...
Bejegyzés: Budapest–Pusztaszabolcs-vasútvonal (40a) munkálatok
Regio 2018.03.17. 20:54:52
A MÁV-nál ma már nem létezik vonatvezető,mozdonyvezető(vasútijármű-vezető) lesz az... A két fogalom tisztába tételéhez ajánlanám az Indóház magazin idei első számának 20. oldalán lévő cikket,mely ezzel a témával foglalkozik.
Lift? Lesz olyan itt valaha? Ha egy kicsit rendet vágtak volna az állomás környékén és készre szerelték volna a felvonókat,akár itt is fordulhattak volna a pécsi IC-k Batta helyett,nyáron már úgysem lesz ott erre hely...
A megkezdett munkákról,kiegészítésként: Diósdon és Hároson már eltűnt az állomás teljes felsővezetéke az oszlopok egy részével együtt,de a nyíltvonalon még megvan a drót.
A munkákat egy webkamerán is nyomon lehet követni valamelyest,az időkép egyik érdligeti kamerája pont rálát a töltésre. www.idokep.hu/webkamera/og12vigasport
Kis szerencsével el lehet kapni egy-egy munkafolyamatot.
Bejegyzés: Érd állomás munkálatok 2018 Március
Dudás Norbi 2018.02.14. 07:35:10
Bejegyzés: Vágányzári menetrend 2018. Február 26. - Június 15. között Érd felsői vonalon
Dudás Norbi 2018.02.14. 07:29:51
Bejegyzés: Változás a 700-as autóbuszvonalon február 26-ától
Regio 2018.02.14. 01:03:27
Bejegyzés: Változás a 700-as autóbuszvonalon február 26-ától
Regio 2018.02.14. 00:55:55
Bejegyzés: Vágányzári menetrend 2018. Február 26. - Június 15. között Érd felsői vonalon
Regio 2018.02.14. 00:55:10
www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal?menetrend=2739&menetrend_id=343&dir=to
És persze a jó öreg Érdliget mh. megint kimarad az átszállásmentes "vonatpótlásból",ahogy mindig...
Bejegyzés: Vágányzári menetrend 2018. Február 26. - Június 15. között Érd felsői vonalon
Regio 2018.02.11. 01:11:57
Megjelentek a nyári menetrend életbe lépéséig érvényes vágányzári menetrendek a 40-es és a 40a vonalra.
40a: www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/line-lock/h1_hirdetmeny_30a-40a_kelenfold_-_erd_felso_0226-0615.pdf
40: www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/line-lock/h4_hirdetmeny_40_kelenfold_-_erd_felso_0226-0615.pdf
Ha lehet hinni a hirdetménynek,akkor talán a menetdíjak nem fognak növekedni a tárnoki kerülő miatt... (+ 8 km)
Bejegyzés: Érd állomás munkálatok December végén
Regio 2017.12.28. 21:37:09
Már most beázik az új perontető? Határozottan fejlődünk,máshol azért bírta pár évig az átadás után,igaz ezt talán még át sem adták...
Boldog Új Évet!
Bejegyzés: Érd állomás munkálatok December végén
Regio 2017.11.30. 23:25:53
Bejegyzés: Érd állomás munkálatok November végén
Regio 2017.11.30. 23:22:19
Folyt:
Minden attól függ majd,hogy mennyi pótlóbuszt sikerül összeimádkozni,de elegendő számú gumikerekű rendelkezésre állása esetén lehet,hogy a csúcson kívüli járatok egy részét nem feltétlenül kellene Tárnokon át megforgatni,ha normálisan tudják Érd és kelenföld között pótolni. Tárnokon sincs túl sok rendelkezésre álló vágány a vonatok fordításához. (Ha abból indulok ki,hogy most is képesek voltak keresztet tervezni egy szűkített kapacitású,átépítés alatt álló állomásra - ami valószínűleg a 40a-n a mostani késések fő okozója a budafoki turkálás mellett - akkor a minden vonatot átterelő megoldással könnyen hazavághatják szinte az egész Dunántúl menetrendszerűségét.)
Bejegyzés: Elővárosi vonatok
Regio 2017.11.30. 23:14:09
A "cikkcakkos" szabolcsi,dunaújvárosi,stb... járatoknak miért kellene átírni a kijelzőt? Bőven elég az egyik blokkba beszúrni,hogy "Érd alsón át",vagy "Tárnokon át". A járatszám - és ekkor vonatszám - változással csak még nagyobb lenne a kavarodás. A sűrítésben én annyira nem bíznék,eléggé korlátozott lesz a rendelkezésre álló menetvonalak száma. Én a tárnoki járatok beáldozására tippelnék,esetleg valamilyen módon pótolva őket kelenföld és KöKi között. Azt azért ne feledjük,hogy a 30a-ra a plusz tehervonatokon felül a pécsi IC-knek is be kell férniük valamilyen módon,vagy ugyanígy cikkcakkosan (ekor Tárnok-Érd között kellene egy "segélygép" is ami körüljárás nélkül átemeli a szerelvényt Tárnokról Elágra és vissza),vagy egészen Fehérvárig. A Sárbogárd - Bp közötti pótlóbusz öngyilkosság lenne az IC-knek.
Minden attól függ majd,hogy mennyi pótlóbuszt sikerül összeimádkozni,de elegendő számú gumikerekű rendelkezésre állása esetén lehet,hogy a csúcson kív
Bejegyzés: Elővárosi vonatok
Dudás Norbi 2017.11.30. 19:52:48
Több kérdés is felmerült bennem is, amire még nincs válasz.
- Ha alsón át fog közlekedni akkor vagy átírja a kijelzőt Tárnokon Z30,S30 -ra vagy kitalálnak egy S40-42-Z30 kombót
- A vezetőállás kulcs dologra azt tippelném amit a Déliben már többször láttam, hogy az érkező vonat lelassít és a vezető kiadja a hátsó kocsi kulcsát a peronon lévő vezetőnek.
- Mint közismert a híres Bagoly utcai sorompó az "alap" 30a vonal forgalmától képes zavarba esni, hát majd most mi lesz ...
- Az autósoknak fognak kirakni végre olyan táblát ami jelzi hogy a sorompó X percig is zárva lehet ?
Bejegyzés: Elővárosi vonatok
Regio 2017.11.29. 00:31:32
Bejegyzés: Elővárosi vonatok
Regio 2017.11.29. 00:15:42
Bejegyzés: Érd állomás munkálatok November végén
Regio 2017.11.28. 23:53:21
Bejegyzés: Tájékoztatás az Érd-Felső vasútvonal felújítása alatti menetrendre vonatkozóan
2017.11.15. 12:15:51
"Az új rendszerben Budapesten belül két útvonalon közlekedő járatok egész nap 30 percenként követik egymást a közös szakaszon, azaz Érd alsó/Érd felső és Székesfehérvár között. Ezek közül a Kőbánya-Kispest - Ferencváros - Kelenföld - Budatétény - Érd felső - Tárnok - Martonvásár útvonalon 60 percenként közlekedő személyvonat az, amely Tétényligeten is megáll."
Nem Érdligetet akartak írni?
Bejegyzés: Tájékoztatás az Érd-Felső vasútvonal felújítása alatti menetrendre vonatkozóan
Dudás Norbi 2017.10.31. 13:19:16
Érd állomás és Kelenföld között lesz a vágányzár mindkét vágányon teljes kizárással, pótlás buszokkal lesz majd.
Bejegyzés: Elővárosi vonatok